Panírozás, rántott hús
2014. január 04. írta: KreatEve

Panírozás, rántott hús

A példa kedvéért "panírozzunk" csirkemellet! Én minden húst átmosok kétszer, majd hagyom lecsöpögni.

Rejtett balkezességemnek köszönhetően állítólag én fordítva állok neki édesanyám szerint, mert én balról jobbra pakolok:)

A húst először is felszeleteljük, a nem odavaló részeket levágjuk, megsózzuk. Ne álljon rajta a só, de legyen kissé sós!

Három mélytányérral szoktam dolgozni. Az elsőbe kerül a liszt. A liszttel kezdünk! Kissé meghempergeted benne, ebből nem lesz sok, nyugodtan nyomkodd bele, majd a végén kicsit rázd, ütögesd le!

Forrás: Táfelspicc

Középen a pár felvert, egybe tojás, amit sózok és kis tejjel öntöm fel. Annyira verem fel, hogy habos legyen, jó egy perces aktív munkát igényel.

Forrás: Táfelspicc

Az utolsó tányérban a prézli van, vagy zsemlemorzsa, amit vagy te darálsz száraz kenyérből és zsemléből, vagy veszel zacskóban.

Panírt csak a sütés előtt készítünk, nem hagyjuk napokig, órákig állni a prézlit, vizesedni kezd.

Ezek után egy tálcára pakolom majd a húst, amit kicsit megprézliztem, ha több "emelet" lesz, akkor alufóliát használok két sor hús közé, hogy ne ázzon el. Ez mehet a mélyhűtőbe (szobahőmérsékleten a konyhában egy tálcán hagyom kiolvadni) vagy az olajba, ami nem a legmagasabb hőfokon áll. Fagyott panírozott húst sosem dobok az olajra!

Az olaj akkor jó, ha vizet pöckölsz bele és pattogni kezd.

Aranybarnára fog fél percen belül az alja átszíneződni, ekkor megfordítjuk és az addig tetejét is rántjuk. Ezután villával tányérra tesszük, alá szalvétát hajtunk, hogy a rajta maradt olajból szívjon fel.

Ha lusta vagy, vagy kis panírozott golyócskákat csinálsz (gomba, kelbimbó, csirkemáj, hagyma), 3 jól zárható edényben készíted vagy zacskókban és egyszerűen összerázod.

A bejegyzés trackback címe:

https://kreateve.blog.hu/api/trackback/id/tr395756063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása